2016. május 3., kedd

Megtanulni bánni a többiekkel

/szerző: Farkas Kriszta/

Az üzleti életben, a professzionális szakmai munkában talán az egyik legfontosabb kérdés az, miként bánik egy cég az alkalmazottaival, vagy egy vezető a beosztottjaival. A témával foglalkozó pszichológusok szerint a legtöbb esetben a sikeres kommunikáció, a motiváció, ezeken túl pedig a profitorientált munkavégzés eredményessége azon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek megnyerni az embereket a saját elképzeléseinknek. Az eddigi kutatások azt bizonyítják, hogy az egyénileg mérhető eredmények sokkal kisebb százaléka írható a technikai tudás javára. Ennél sokkal nagyobb százalék az emberi érintkezés technikájában mutatott ügyességének köszönhető.


Fejleszteni és igazi közösséget teremteni


Ha egy jó munkahelyre azt mondjuk, hogy akkor ideális, ha egyebek mellett fejleszti az alkalmazottak kreativitását, támogatja a dolgozók képzését, karrierlehetőségeit, különösen figyel a munkatársak elégedettségére, a multikulturális környezetre és a baráti légkör megvalósítására. Minderre nem elég a mindennapos ottlét egy irodai közösségben, nem elég a munkaközi szünet! Igazi csapatot kell építeni, valódi közösséget kell formálni azért, hogy ne csak a munka tempója és hatékonysága, hanem az emberi kapcsolatok is fejlődjenek! A csapatépítés célja, hogy segítsen felfedezni, kifejleszteni és hasznosítani a munkatársak alvó és kihasználatlan képességeit. A csapatépítő tréning során azok a munkatársi viszonyok erősödnek, amelyek elengedhetetlenek az eredményes csapatmunkához, mint például az önismeret, az emberismeret, a magabiztosság, a felelősség- és a kockázatvállalás, az önzetlenség, a tolerancia és a beleérző képesség.


Gyakorló stressz, stresszes gyakorlatok


Ha csapatépítő tréningen veszünk részt, különböző gyakorlatokat kell megoldanunk, többnyire mesterségesen létrehozott stresszhelyzetekben. A csapatépítő tréningek végére reálisabbá válik a részt vevők önértékelése, nő az együttműködési készségük és a toleranciaszintjük. A Pániklaborban ez a stresszhelyzet a maximumra nő!
A túlélőtréningeken nem csupán logikai feladatokat kell megoldaniuk a csapattagoknak, hanem igazi veszélyérzetük lehet, és akár érezhetik azt is, hogy valódi életveszélybe kerültek. Komoly és kemény helyzetekben kell helyt állniuk! Ezek a szituációk az egyén személyiségének olyan elzárt területeit is a felszínre hozhatják, amelyek akár hosszú éveken át rejtve maradtak nemcsak a társak, hanem még önmaga előtt is.


Pániklabor, avagy a bezártság eufóriája - Félelmetesen jó szabaduló játék a FUTURA pincéiben


A FUTURA pincéje egy régóta elhagyott genetikai laboratóriumot rejt. A mélyben titokzatos ősöktől származó szörnyszülött vár az újjászületésre. Az időzített biológiai bomba órája harminc éve ketyeg, és az idő rövidesen lejár. Ha te és társaid vállalkoztok az időkapcsoló kiiktatására, megakadályozhatjátok a hibernált bestia kiszabadulását. Sikertelenség esetén a következmények visszafordíthatatlanok és beláthatatlanok. „Gén Over!”

A játékban, mely remek, önfeledt szórakozást nyújt családok, párok, baráti társaságok számára, 2-6 fős csapatok vehetnek részt. Felnőtt felügyelet nélkül a játék korhatára 12 év, de nagyobb testvérek, szülők kíséretével természetesen ennél fiatalabbak is részt vehetnek a szabadulásban.


A FUTURA Pániklabor vár tehát mindenkit, aki szereti a kellemes borzongást, a rejtvényfejtést és a szokatlan szituációkat, különleges, feledhetetlen környezetben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése