2017. február 9., csütörtök

Kamaszpanasz

/szerző: Dénes Vanda/

Kamaszkor - mikor lesz már vége?



Frusztrált tinik

A serdülők érzelmi fejlődése nagyon instabil. Szeretnék, ha tiszteletben tartanák őket, nagyon büszkék és öntudatosak – mindez azonban feszültséget okoz számukra is.
Ugyanígy jelentős problémát okoz számukra a megjelenésük: nagy részük bármi áron a legutolsó divatot akarja követni.
Emancipációra is törekednek, aminek célja a szabadság és a szülőtől való függetlenedés. Abban a korban vannak, amikor keresik önmagukat és utálják a szülői ellenőrzéseket.
Ehhez társul a gazdasági függetlenség: sokszor komoly problémát jelent számukra zsebpénzt kunyerálni, pedig az szinte önállóságuk materializálódása.
Mindezek mellett szembe kell nézniük azzal, hogy alkalmazkodniuk kell az őket körülvevő intézményekhez. Hiába találnák meg identitásukat, azt össze kell passzintaniuk a családdal, az iskolával, az edzővel, az osztálytársakkal – mindenkivel.

A mosonmagyaróvári FUTURA Természettudományos Élményközpont vezetője, Pákozdi Emese szerint „Serdülő gyermekkel együtt élni állandó kihívást jelent, de jelenthet állandó ösztönzést is. Hiszen a tinédzser gyermek nagyszerű családtag, sőt a családot támogató, kooperáló fél is lehet.” Emesének négy lánygyermeke van, közülük kettő demonstrátorként is megfordult már a FUTURÁban, így Emese nap-mint-nap tapasztalja, milyen jó anya-lánya terápiás helyszín lehet az élményközpont.


A kamaszok másképp reagálnak


Észrevettél valami változást a testeden?
Furcsa érzéseid vannak?
Néha szomorú vagy – és nem tudod, miért?

A fenti kérdésen sokszor olyan szabadidős, képességfejlesztő foglalkozások segítenek, amelyeken (újra) átélhetik a szocializálódást, ahol mintákat kaphatnak akár a tudományos élet nagyjaitól, akár együttműködésből egy-egy kísérlet során. „A legfontosabb, hogy a FUTURA színtere lehet egy tábor vagy osztálykirándulás során a közéleti, családi látogatás esetén pedig a családi és társas kapcsolatok megfelelő működésének.” –folytatja Pákozdi Emese.  „Egy ilyen helyen, mint a FUTURA, fejlesztjük az önismeretüket, az önkontrolljukat. Nagyon sok képességfejlesztő, vagy éppen –felmérő játékunk van.”
Amikor a kamasz gyereknek tervei vannak, a szülő ne elégedjen meg azzal, hogy meghallgatja. „Kérdezzünk bele, hívjuk fel a figyelmét a lehetőségekre, a veszélyekre, az alternatív megoldásokra. Mutassunk érdeklődést és nyújtsunk segítséget. Közben azonban ügyeljünk a kommunikációra: próbáljunk meg nem direktívek lenni, és nem kioktatók. Amikor megszülettek a világos, nyílt, mindkét fél számára elfogadható keretek, akkor már csak működtetni kell a mindennapokban. Meg kell találni a hétköznapokban használható rutint, ebben az új rendben. Az első beszélgetésekhez tökéletes egy olyan helyszín, mint a FUTURA, ahol játék közben, észrevétlenül kapcsolódhatnak össze újra szülők és kamaszok, és indulhat el köztük beszélgetés újra.”

2 Jótanács a mosonmagyaróvári FUTURÁBÓL kamasz gyerekek szüleinek:

  1. Ismerjük a gyerek barátait (és a barátai szüleit)! A biztonságos környezet mindkettőnknek segítségünkre lesz ezekben a nehéz években.
  2. Ügyeljünk rá, mit olvas, mit lát, mit hallgat, hová jár! Hihetetlen mennyiségű információ árad a serdülőkre: használjuk a gyerekzárat a tévén, a biztonsági beállításokat az internetnél.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése