2017. november 13., hétfő

A FUTURA 400 kilométerről is érdekes

Magyarország legnagyobb tudományos játszóháza folyamatosan újjászületik. Havonta új kísérletek, új játékok, új attrakciók csábítanak vissza-visszatérésre. Ráadásul minden korosztálynak más arcát mutatja. Talán ez a titka annak, hogy a többgyerekesek akár többszáz kilométerről is újra és újra ellátogatnak Mosonmagyaróvárra.


-          A Szőllősi család Budapestről már négyszer tért vissza hozzánk, mert Zsuzsi, a harmadikos nagylány űrhajós szeretne lenni. A Futura negyedik emeletén, a Mini Space World területén Zsuzsi már Tyereskova nevű babáját és Lajka nevű játékkutyáját is megutaztatta, lelkesen bújt bele az űrhajósruhába. Legutóbbi látogatása alkalmával pedig a Planetáriumi előadásba is bekapcsolódott, és animátorunkkal közösen, interaktív módon meséltek az űr rejtelmeiről a többi látogatónak. – kezdi a mesét egyik „törzsvendégükről” Pákozdi Emese, a FUTURA vezetője.

Ahogy körbejárunk, a Planetáriumból mi is elégedetten duruzsulva kitóduló tömeggel találkozunk. Te is láttad? És azt észrevetted…? Apa, ugye milyen klassz volt? Értetted kislányom, hogy…..
Hasonló a helyzet az előadóterem csukott ajtaja előtt elhaladva. Bár bentről pukkanások, durranások és egy nagyobb robaj is kihallatszik, sikoltozás helyett nevezés, csodálkozás hangjai és óriási taps szűrődik a kémiai kísérletekre válaszul.

Robit, a 16 szervómotoros „ízülettel” megáldott robotot is fényképezőgépek hada veszi körbe. A több százezer forintos attrakció nyomja a Gangnam-style-t, a fekvőtámaszok után belefér egy debelés és máris megnyerte az automatizálásnak és a robotikának az összes kiskamaszt. Mészáros Peti bácsit, aki számítógépes programmal irányította Robit, egyből körbe is veszik a bemutató után – röpködnek a kérdések.

Az emeleten egy hátizsákos, négytagú családdal találkozom. Megnyomom nekik a villanykapcsolót, hogy a fluoreszkáló falon az egész család árnyék-lenyomata megöröklődjön. Ennek kapcsán kezdünk beszélgetni.
A Tóth család Szegedről jött. A 11 éves Dórának és a 7 éves Gábornak meglepetés volt az őszi szüneti látogatás. Anyukájuk, Mónika elmesélte, hogy Dórival egy szlovéniai tollasversenyen jártak, ahol az Európa Bajnokság kvalifikációja zajlott, így fáradtan, de nagy izgalommal látogattak Mosonmagyaróvárra.

-          Egerben egyszer jártunk a Csodák Palotája kitelepülésén, de hasonló „játszóházban”, Science Centerben még soha. – mesélte Tóthné Mónika. – A természetet azonban nagyon kedveljük, sokat járunk túrázni, kirándulni, vadasparkokba. Bejártuk már a Bükköt, legutóbb Szilvásváradon túráztunk. A férjem Kőszegi, így az Írottkő környékét is évente kétszer meglátogatjuk. A Szigetköz azonban még felfedezetlen terület számunkra.

Gábor, aki második osztályos, egyaránt szereti a matekot és a magyar, környezetismeretből azonban Tudásbajnokságon is részt vesz. Abban a korban van, amikor az ismereteket, mint a szivacs szívja magába. A család így leginkább azt értékelte a FUTURAban töltött két napból, hogy szórakoztató módon jutottak ismeretekhez.

-         
Először mindenen végigrohantunk. Főleg Gábor volt az, akinek nem volt türelme elolvasni minden kiírást. A Tesla transzformátornál körülbelül 70 látogatóval együtt tátott szájjal néztük a szikrákat – nagy volt utána a vigyorgás és a zsivaj. A második napon már ráérősen végigbogarásztunk mindent – azokat a játékokat is, amik elsőre nem tűntek izgalmasnak.

Azt mondják, hogy bár a nagylány eddig csak a szegedi múzeumban találkozott interaktív tanórákkal, egészen más így szemlélni a tudományt.


A FUTURA azonban nem „csak” tudomány. Van itt Virtual Reality szemüveg, 5D mozi. Lehet követni a hangyákat a 300 éves magtár három emeletét átívelő csöveken keresztül. „Okoshomokozóval” lehet szimulálni a felszínváltozásokat. A legújabb hír pedig azoknak, akik mindezt már ismernék: nemsokára a szabadulószoba, a Pániklabor kap új témát. Aki szabadulna – az a FUTURAtól nem szabadul. Örökre rabul ejt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése